Üzletkereső Üzletlista

Sajtószövegek

Kérjük válasszon a témák közül, hogy csak az adott témához kapcsolódó sajtószövegek jelenjenek meg.

A Deichmann új arca - Halle Berry bemutatja első 5th-Avenue-cipőkollekcióját

Budapest, 2012. február 7.

Az köztudomású volt, hogy Halle Berry 2011 végéig a Cloud Atlas című film forgatása miatt Potsdamban dolgozik, a babelsbergi filmstúdiókban. Arról a projektről viszont már csak a beavatottak tudtak, ami miatt ezt követően Berlinben még egyszer a kamerák elé állt. Michael Haussman rendezővel ugyanis TV-reklámot forgatott, amellyel március elejétől cipőkollekcióját népszerűsíti Európában. A „5th Avenue by Halle Berry“ elnevezésű kollekcióban 40 könnyű nyári, ugyanakkor elegáns és nőies modellt találunk. És míg új filmjének költségvetése igencsak felsőkategóriás – minden idők legdrágább német filmprodukciójáról van szó – cipőkollekciója abszolút megfizethető. A modelleket kizárólag Európa legnagyobb cipőkereskedelmi lánca, a DEICHMANN kínálatában találhatjuk meg, 21 európai országban.

 

Az együttműködést hivatalosan 2012. január 24-én jelentették be az esseni Grugahalléban, a DEICHMANN egyik céges rendezvényének alkalmával. „Nagyon örülünk, hogy Halle Berry velünk dolgozik. Nagyszerű művésznő és nemzetközi stílusikon“ - kommentálta az új együttműködést Heinrich Deichmann, a cég tulajdonosa. „Halle Berry-t természetes stílusával a divat abszolút hiteles nagykövetének tartjuk, aki kollekciójával számos nőt inspirálhat majd.“

Az Oscar-díjas színésznő számára a cipők nemcsak egyszerű ruhadarabok. „A cipők a személyiség kifejezői. Sok mindent elmondanak a viselőjükről. Ha a frizura és a cipő rendben van, akkor a többi is rendben van.” Halle Berry számára ezzel a kollekcióval, saját elmondása szerint, “egy álom vált valóra. Melyik nő ne szeretné a saját nevét látni egy cipőkollekción? Fantasztikusan jó érzés.”  

A cipők kiválasztásáról Halle Berry a következőket mondta: “5th Avenue-kollekcióm engem is inspirál. A cipők nemcsak könnyűek, viseletük is kellemes - mindenki számára. Divatosak és megfizethetőek, ez a kollekcióm lényege.”

A modellek éppen ezeknek a kritériumoknak felelnek meg: az éktalpú  peeptoe-k (nyitott orrú cipők), az éksarkú pántos szandálok és szlingek (sarokpántos szandálok) éppúgy kombinálhatók háromnegyedes farmerokkal és laza pólókkal, mint maxi-ruhákkal, amelyek ebben a szezonban rendkívül színesek és feltűnőek is lehetnek.

A tavaszi/nyári kollekció darabjai 2012. március 5-től vásárolhatóak meg Európa 21 országának üzleteiben. Az árak 8990,- és 12900,- Ft között mozognak, táskákat 7990,- Ft ártól találunk.

A DEICHMANN az elmúlt években dobott már piacra kollekciókat. nemzetközi színtéren a Pussycat Dolls, a Sugababes és Cindy Crawford együttműködésével is.

Halle Berry
• 1966-ban született Clevelandben Ohio államban, elnyerte többek között a „Miss Ohio“ címet.
• Törött lábbal is leforgatta Berlinben minden idők legdrágább, 100 millió eurós költségvetésű német filmjét, a „Cloud Atlas“-t (rendező: Tom Tykwer, szereplők: Hugh Grant, Tom Hanks, Susan Sarandon), amely 2012 októberében kerül az amerikai mozikba.
• Nevét édesanyja kedvenc áruházáról („Halle’s Department Store“) kapta.
• Ő az első afroamerikai származású színésznő, aki megkapta a legjobb főszereplőnek  járó Oscar-díjat, Leticia Musgrove megformálásáért a Szörnyek keringőjében (2002).
• 2007-ben megkapta a 2333-as számú csillagot a hollywoodi Walk of Fame-en, a Hollywoodi hírességek sétányán.
• 2008-ban ő kapta az „Esquire“magazin „Legszexibb nő“ címét.
• Síkra száll az afroamerikaiak jogai mellett, támogatja a cukorbetegeket.
• 2009-ben a Coty-val saját parfümöt jelentetett meg „Halle by Halle Berry“ néven.

Az első fotókat a közös munkáról letöltheti az alábbi linkről:
www.alphapool.com/photo
Felhasználónév: halleberry
Jelszó: 1100

A filmanyagok linkjét kérés esetén elküldjük.

Technikai jellegű problémák esetén kérjük forduljon a berlini Alphapool ügynökséghez (angol vagy német nyelven).
Iroda: +4930-88712860
Mobil: +49177 8871288

További információk és kapcsolat
Kapcsolattartó Magyarországon:

Herr Mónika
monika_herr@deichmann.com

További információk

A Deichmann-csoport az elmúlt 20 év legnagyobb forgalomnövekedését érte el

Budapest, 2011. február 17.

A Deichmann-csoport az elmúlt 20 év legnagyobb forgalomnövekedését érte el – ennek több mint a felét Németországon kívül realizálta. Szolid terjeszkedés Közép- és Dél-Európában – 68 új üzlet 2010-ben. 12,5%-os forgalmi plusszal (régi üzletekre vetítve: 6%) az esseni székhelyű, Európában piacvezető Deichmann-csoport az elmúlt 20 év legnagyobb növekedését érte el. Ehhez nagyban hozzájárultak a Deichmann-csoporthoz tartozó közép- és dél-európai leányvállalatok is, további expanziós tervekkel.


Vállalkozó szellem Közép- és Dél-Európában – az első üzlet Szerbiában
A Deichmann Ausztria központi szerepet játszik a közép- és dél-európai terjeszkedésben, Bécsből koordinálva az üzletek kiépítését Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában és hamarosan már Szerbiában is.

Minden adat az adott ország valutájában.

Deichmann már 10 éve Magyarországon
19,99 Mrd. HUF bruttó forgalommal (15,98 nettó) a Deichmann Cipő Magyarországon egyértelmű forgalmi plusszal zárta az évet, mely a régi üzletekre levetítve 13%-os növekedést jelent. Ezzel a Deichmann Cipő továbbra is piacvezető a magyar piacon – ezt a pozíciót már 2006 óta tartja. A párszám eladásban is jelentős növekedést realizált a magyar leányvállalat, 2,67 millió párról 3,17 millióra nőtt az eladott cipők száma. 2010 végén mintegy 544 munkatársat foglalkoztatott a cipőkereskedelmi lánc.

2011-ben ünnepli a Deichmann Cipő fennállásának 10. évét, az első üzletének nyitásától számítva. Időközben már 72 üzlettel rendelkezik – csak 2010-ben 11 új üzletet nyitott. 2011-ben folytatódik a dinamikus terjeszkedés, csak Budapesten 4, vidéken pedig 6 új üzletet terveznek.

2003-ban nyitotta a vállalat Deichmann OBUV néven az első üzletét Csehországban. Időközben a Deichmann már a második helyen áll a cseh piacon (forrás: Regiplan Branchenreport). A jelentős, mintegy 10,4%-os – régi üzletekre levetített – forgalmi növekedését a 2010 őszén bevezetett „Legjobb ár garanciája” nevű kampányának tudja be. 81 üzlettel és 578 munkatárssal 2010-ben 1,82 Mrd. CZK bruttó forgalmat értek el (nettó 1,52 Mrd.) Az eladott cipők száma 2010-ben 3,12 millió pár (2009: 2,61 millió).

Több mint elégedett a horvát Deichmann Obuca 171,37 millió HRK forgalommal 2010-ben (2009: 99.623.460 HRK). A rendkívüli növekedést a párszám eladás növekedésével érék el, ami 590 000-ről közel 1 millióra ugrott. 155 munkatárs (2009: 128) járult hozzá a horvát sikerekhez. 6 új üzlettel már 19-re emelkedett 2010-ben az üzletszám – 2008-ban még csak 5 üzlettel rendelkeztek.

A párszám eladásban a román Deichmann-Incaltaminte 56%-os növekedést ért el, ezzel 1,36 millióra növelve az eladott cipők számát (2009: 771.371). A forgalom is erősen növekedett bruttó 115,98 millió RON-ra (2009: 63.769.44 RON). 15 új üzlet nyitásával 36-ra nőtt a lánc üzletszáma. 2010-ben 120 új munkahelyet biztosított a vállalat és ezzel 55%-kal, 340-re növelte a foglalkoztatottak számát 2010-ben.

Bulgáriában a Deichmann magas célokat tűzött ki maga elé és következetesen a terjeszkedés útjára lépett. A 2009-es piacra lépése óta megháromszorozta az üzletei számát – ebből 3-at nyitott csak a fővárosban, Szófiában, 2010-ben. 380 000 pár cipő eladásával 2010-ben 16,4 millió LEW bruttó forgalmat értek el (13,66 LEW nettó). 78 új munkatársat alkalmaztak, ezzel a bolgár Deichmann 2010-ben összesen 134 alkalmazottal rendelkezett.

Az adatok euróban.

A Deichmann OBUV forgalma Szlovákiában 2010-ben 38,5%-kal 24,8 millióról 34,34 millió euróra nőtt. A vállalat 38,7%-kal, azaz közel 420 000 párral több cipőt adott el az előző évhez képest. Ezzel a párszám eladás 2010-ben elérte az 1,53 milliót. A Deichmann OBUV 2010-ban 35 üzletet számlált (2009: 28), ezzel 2009-hez hasonlóan piacvezető a szlovák cipőkereskedelmi piacon (Forrás: Regioplan Branchenreport). 2010 végén 280 munkatársat foglalkoztatott.

5,2%-os forgalmi plusszal, azaz 13,2 millió euró forgalommal (a régi üzletekre levetítve) a Deichmann Obutev Szlovéniában pozitív mérleggel zárt 2010-ben. A párszám eladások is pozitívan alakultak, közel 35%-kal, 724 063-ról 975 025 párra növekedtek. A 2006-os piacra lépés óta az üzletek száma 2010-re 18-ra nőtt.

A Deichmann csoport világszerte 12,5%-os forgalmi pluszt tudhat magáénak.

Nemzetközi szinten a vállalatcsoport 2010-ben 19 európai országban – tavaly már Spanyolországban is – és az USA-ban kereken 152 millió pár cipőt adott el. Ez 14 millió párral, azaz jó 10%-kal több mint előző évben. A Deichmann SE csoportforgalma 12,5%-kal 3,4-ről 3,93 Mrd. euróra nőtt (nettó 3,4 Mrd.). 2010 végén világszerte 2939 üzlettel (2009: 2.767) rendelkezett a vállalat és kereken 30 000 munkatársat foglalkoztatott (2009: 28.000). Csoport szinten a vállalat a következő évben 194 millió eurót tervez invesztálni további üzletek és raktárak nyitására. 2011-ben tovább terjeszkednek Portugáliában és Szerbiában – ezzel már összesen 21 európai országban lesznek jelen – illetve az USA-ban is.

Sajtókapcsolat:
Deichmann-Csoport
Ulrich Effing
Tel. +49 (0) 201 86 76-960
ulrich_effing@Deichmann.com
www.deichmann.com

Deichmann Magyarország
Herr Mónika
Tel. +36 (1) 434-5184
monika_herr@Deichmann.com
www.deichmann.hu

További információk

az oldal tetejére